2
3

Magunkról

A SWOT Magyarország Tanácsadó Kft. nemzetközi gazdaság-, térség-, település és ingatlanfejlesztő csoport, amely hazánk teljes területén különböző - elsősorban kereskedelmi-szolgáltató, illetve intézményi típusú ingatlanfejlesztésekben vesz részt. Célja, hogy az ingatlanfejlesztésben és tanácsadásban szerzett tapasztalatait az egykori történelmi Magyarországtól elcsatolt területen is haszonnal kamatoztathassa. Munkánk során közgazdászokkal, terület-, város- és ingatlanfejlesztőkkel, tanácsadókkal, várostervezőkkel, építészekkel, magas és mélyépítő, út- és közműtervező mérnökökkel dolgozunk szoros együttműködésben.

A SWOT Kft. európai felkészültségű szakembereivel több neves hazai és multinacionális társaság ingatlanfejlesztésében működik közre 2005. decembere óta.

Fókusz a hozzáértésünkön

A terek, területek, helyek, ingatlanok használata összetett folyamat eredménye, amelyhez az átfogó logikus megértés mellett tapasztalatra, bevált minták ismeretére, modellekre, a kereslet ismeretére, városmarketingre, gazdaságfejlesztési, finanszírozási és társadalomépítési módszerekre, és mindezekhez elméleti és módszertani háttérre van szükség.

Fókusz a szolgáltatásunkon

Mivel élettereinknek, életünk helyszíneinek, a térségeknek és térrészeknek a fejlesztése összetett feladatok elé állítják klienseinket, így szolgáltatásaink is felölelik a terek, térségek, helyek fejlesztésének teljes spektrumát: a stratégiaalkotástól, a város- és ingatlan-termék meghatározásán át az értékek, az ingatlanvagyon kiajánlásán keresztül a megvalósítás menedzseléséig, azaz átfogja a teljes megvalósulás-menedzselés (tanácsadás, tervezés, menedzsment) életciklusát. Szolgáltatásaink ennek megfelelően tükrözik a terület- és településtervezés, illetve ingatlanfejlesztés terén sikeressé válni, az értékeiket ingatlan-vagyonukat fejleszteni kívánó progresszív klienseink, megbízóink igényeit, szükségleteit és alkalmazkodnak azok változásaihoz, illetve a projektevolúció élet-szakaszaihoz.

Szolgáltatásaink alkalmazkodnak a terület- és településtervezés, illetve ingatlanfejlesztés terén sikeres, az ingatlanvagyonukat fejleszteni kívánó ügyfeleink, megbízóink igényeihez, alkalmazkodnak azok változásaihoz, a projekt-megvalósulás egyes szakaszaihoz.


SWOT Magyarország Tanácsadó Kft. szolgáltatásai

Fejlesztés, tanácsadás

  • - stratégia-alkotás, fejlesztési koncepciók és programok kidolgozása;
  • - térség- és városfejlesztés;
  • - megvalósíthatósági és hatástanulmányok készítése;
  • - ingatlan-tanácsadás;
  • - metodikafejlesztés: oktatás, képzés;
  • - beruházási projektötletek generálása;
  • - bonyolítás.

Kutatás

  • - piacelemzés;
  • - térképi feldolgozás;
  • - adatelemzés- és értékelés;
  • - modellezés, előrejelzés.

Tervezés

  • - struktúratervezés;
  • - projekttervezés.

Piacelemzés

Munkánk során naponta szembesülünk azzal, hogy bármely típusú ingatlanfejlesztés előkészítésének legfontosabb mozzanata a helyi kereslet-kínálati viszonyok feltárása és az ennek megfelelő fejlesztési stratégia kialakítása. A kereskedelmi központok, „Retail parkok” esetében kulcsfontosságú a megfelelő „bérlőmix” megtalálása és kialakítása. Piacelemzési szolgáltatásunk elsősorban ingatlan-befektető, -beruházó, -fejlesztő ügyfeleinknek nyújt hasznos támpontot döntéseik meghozatalában. A különböző termékek keresleti, kínálati, versenyhelyzeti elemzése, a fogyasztói és piaci aktuális trendek bemutatása alapjaiban jól előre jelezhetik az ingatlantermékek jövőbeni pozícióját, sikerét. Piacelemzést - megbízóink igényeivel összhangban - készítünk szektorális és területi bontásban általánosságban, illetve egy-egy konkrét projekt előzetes piacképességének feltárásához is.

Adatelemzés és -értékelés

Bármely fejlesztési tanulmánynak (akár egy konkrét ingatlan szintjén, vagy akár regionális léptékű szintjén) megbízható, hiteles alapot ad, ha elsőként a meglévő statisztikai adatok (elsősorban a hivatalos KSH-adatbázis) elemzésén keresztül mutatunk képet a térség társadalmi, gazdasági, vállalkozási, infrastrukturális, stb. helyzetéről. Az adatok feldolgozása, elemzése és értékelése egyszerűbb esetben már önmagában döntést eredményezhet egy adott fejlesztési ötlet, terv, vagy beruházás megvalósítása kapcsán. A statisztikai információk elemzésével kaphatunk képet például a vásárlóerőről, fogyasztási szokásokról, illetve vállalkozhatunk az idősorok elemzésével egyfajta jövőbeli előrejelzéssel.

Előrejelzés, modellezés

Előrejelzéssel lehet meghatározni egy adott terület potenciálját, feltárni fejlődési irányát. Célszerű modelleket alkotni, hogy előre láthassuk a haladási irányokat, hogy a különböző kapcsolódási pontokon, döntési helyzetben be lehessen avatkozni a fejlődés helyes irányát elősegítendő.

Beruházási projektmanagement

Konkrét és tevőleges közreműködés a beruházás tényleges megvalósításában az előkészítő földmunkától a jogerős használatbavételi engedélyig. Telekalakítás, más célú hasznosítás engedélyezése, (művelésből kivonás), magas és mély- (út)építési engedélyezési eljárások lefolytatása. Tereprendezés, termőföld mentése a humuszgazdálkodási terv alapján. Eljárás az illetékes építéshatóságnál és az érintett szakhatóságoknál. Projektmanagement a jogerős használatbavételi engedélyig. A Megbízó által vásárolt ingatlanok továbbértékesítésére, illetőleg az általa azokon megvalósított fejlesztések keretében kialakított üzlethelyiségek bérbe adására irányuló tárgyalások lebonyolítása, ilyenek szervezése. További ingatlan-beruházási projektötletek generálása, fejlesztési lehetőségek kiajánlása és feltárása.

Városközpont-rehabilitációs programok

Társaságunk több budapesti kerület és vidéki város Integrált Városfejlesztési Stratégiájának (IVS) megalkotásában működött közre. Részt vettünk a kijelölt akcióterületek középtávú fejlesztését megalapozó projektek kidolgozásában, elkészítettük a városrészekre/telektömbökre vonatkozó ingatlangazdálkodási terveket. Tapasztalatunk, hogy a kis- és középvárosok, de még a hazai nagyvárosaink sem rendelkeznek azokkal a kapacitásokkal, amelyekkel egy ilyen közösségi tér, belvárosi, illetve főutca revitalizációs programot megszervezzenek, menedzseljenek. Amennyiben a várospolitika irányítói mindezen előzőekben felvázolt célokkal egyetértenek és szeretnének sikeres megújítási és értéknövelő programokat megszervezni, birtokába kell kerüljenek mindazon eszközöknek, szakértelmeknek és készségeknek amelyekkel ilyen programok megszervezhetőek, finanszírozhatóak és megvalósíthatóak.

Monor

Számos forrás létezik, az állami, valamint európai uniós pályázatok mellett a privát szektor is lényegesen hozzájárulhat a belvárosi terek megújításához, a belváros értéknövelő fejlesztéséhez. Ezeket a támogatásokat, forrásokat kell tudni erős hálózatba szervezni, vonzani a fogyasztókat, városhasználókat és befektetőket, harmonizálni a két fél közös érdekeit. Stratégiai partnereinkkel együttműködve beindítandó programunk célja, hogy gyakorlati tanácsokkal, megoldásokkal és kész, bevált modellekkel szolgáljon azok számára, akik szeretnék városuk köztereinek, főutcájának, belvárosának megújítását megindítani és mielőbb az előzőekben felvázolt vitális városi köztereket megvalósítani. A program kiegészül egy olyan szellemi bázissal, ahol a belvárosok megújítása, a közterek revitalizálása során tapasztalatot szerzett szakemberek, politikusok cserélhetik ki tapasztalataikat. Ez olyan tanácsadó szolgáltatást jelent, amelyben a hálózatba kapcsolt szakértők, menedzserek, városépítészek, építészek, táj- és látványtervezők, marketingesek, rendezvényszervezők széles kapcsolatrendszerével a belváros megújításához szükséges minden „know how” szintű készség és ismeret együtt megtalálható.

Ingatlanpiaci szektorelemzés - Research, kutatás

Ingatlan- és városfejlesztési döntések, beruházások előtt, a döntés-előkészítés fázisában az adott piaci szektor(ok) (lakás, kiskereskedelem, iroda, ipari-logisztikai, szálláshely, stb.) részletes felmérése mindenképpen szükséges. Első lépésként definiálni kell a fejlesztési célokat, lehetőségeket, meg kell vizsgálni azok illeszkedését a tágabb városi környezetbe. Ezután történhet a részletes piaci szektorelemzés. Ez magában foglalja a kereslet, kínálat, szektorális és érintett vonzáskörzetre vonatkozó versenyhelyzet elemzését, a hozzáférhető statisztikák, illetve a megbízói adatszolgáltatás felhasználásával. Az ingatlanpiaci elemzés elkészítése során a megbízónak mindenképpen segíteni kell a beruházásra, annak részleteire vonatkozó döntését: mit érdemes építeni, mekkora területen, milyen ingatlan-együttest létrehozni, hogyan illeszthető a koncepció a meglévő piaci környezetbe; képet kell, hogy kapjon a beruházás várható sikeréről, meg kell tudni határozni a termék fogyasztóinak körét.

Tópark látványterv

A szektorelemzés egyik külön terméke a kereskedelmi hatástanulmány. Ez a fővárosi, 6 ezer m2 kereskedelmi felületet meghaladó méretű kiskereskedelmi fejlesztések esetében az érintett önkormányzatnak kötelezően benyújtandó munkarészek egyik eleme. Meghatározott metodológia szerint készül és részletes képet kell, hogy adjon a tervezett beruházás hatásáról a már létező kereskedelmi egységekre, a lakosság ellátásáról, a kiskereskedelmi illeszkedésről.

minden jog fenntartva
designed: exarkun ©