3
3

Központi Kormányzati Irattár Program

Megbízó: Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 1094 Budapest, Balázs Béla utca 35.
Megbízás kezdete: 2011. április

Megbízás tárgya: Szakértői közreműködés a „Központi Kormányzati Irattár” című középtávú programban.
  • 1. „Irattári felmérés”: A központi államigazgatás, azaz a minisztériumok és előzetesen meghatározott hetvenöt háttérintézmény irattárolásának felmérése az előzetesen meghatározott szempontok alapján. Az iratanyagok részletes helyszíni felmérése különösen a tárolási körülményekre, az alkalmazott irattári gyakorlatra és az elhelyezendő, aktuálisan tárolt és éves szinten keletkező iratok mennyiségének megállapítására irányult.
  • 2. „Központi Kormányzati Irattár” - középtávú program és megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a felmérések eredményéből kiindulva

Településközpontok fejlesztése – integrált településfejlesztés

Komplex városközpontok megvalósíthatósági és hatástanulmányainak elkészítése, a projektek bonyolítása, végigkísérve az ingatlanfejlesztés teljes folyamatát.

Társaságunk több településen dolgozik a városvezetéssel szoros együttműködésben összetett kereskedelmi-szolgáltató-intézményi funkciók kialakításában. Pályázati tanácsadó stratégiai partnerünkkel, a Magyarországon az önkormányzati pályázatírói szegmensben piacvezető ADITUS Kft-vel együttműködve működünk közre a városrehabilitációs célra elnyerhető Európai Uniós pályázati források megszerzésében, minél hatékonyabb felhasználásában.

Önkormányzati partnereinkkel magántőke bevonásával megvalósuló fejlesztések, PPP-programok, ipari parkok, logisztikai központok kialakításának célirányos megvalósításában veszünk részt a helyszín realizálásától a beruházás átadásáig. Kiterjedt önkormányzati kapcsolatrendszerünk segítségével sikeresen lobbizunk a városvezetés, a helyi lakosság és a beruházó érdekeinek kölcsönösen megfelelő, legoptimálisabb fejlesztési elképzelések megvalósításában. Futó fejlesztéseinkben folyamatosan mediálunk az önkormányzatok és a befektetők között a legideálisabb feltételrendszer kialakításában, a lakosság- és egyben invesztorbarát fejlesztői környezet megteremtésében.

Integrált Városfejlesztési Stratégiák (IVS) és azok ingatlangazdálkodási tervei

Feladat: A települések által az EU-pályázati projektekhez elkészítendő Integrált Városfejlesztési Stratégiák kijelölt akcióterületekre vonatkozó ingatlangazdálkodási tervei elkészítése.
Megbízó: ADITUS Zrt.
Megbízás kezdete: 2008. január
Feladat: Budapest X., kerület, Budapest XII. kerület, Budapest XVII. kerület, Törökszentmiklós, Szob, Berettyóújfalu, Mezőkovácsháza Integrált Városfejlesztési Terveihez kapcsolódó akcióterületi ingatlangazdálkodási tervek elkészítése

Budapest XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata

Közreműködés az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) elkészítésében Rákosmente

Az IVS-sel érintett, kijelölt akcióterületek ingatlangazdálkodási tervének elkészítése. ­

  • - A városfejlesztő társaság megalapításában, szervezeti és működési rendje kialakításában és az üzleti tervezésében való közreműködés ­
  • - Vállalkozás működésének szakmai és pénzügyi tervezése ­
  • - A Vállalkozás létrehozásához szükséges jogi és pénzügyi tanácsadás ­
  • - Alapítási folyamat technikai lebonyolításában való közreműködés ­
  • - Alapításhoz szükséges és kapcsolódó dokumentumok elkészítése ­
  • - Üzleti Terv készítése ­
Rákosmente

Cegléd Város Önkormányzata

„Pest megyei településközpontok fejlesztése – Integrált településfejlesztés Pest megyében” című projekten belül ’A ceglédi kistérség „fővárosának” településfejlesztése’ című városközpont rehabilitációs pályázatban való közreműködés. A városfejlesztő társaság megalapításában, szervezeti és működési rendje kialakításában és az üzleti tervezésében való közreműködés. (A projekt végül nem valósul meg)

Kereskedelmi ingatlanfejlesztések

"TÓPARK" fejlesztés

Megbízó: Deutsche General Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság (1012 Budapest, Márvány u. 18.)
Megbízás kezdete: 2006. március

Tópark

Tópark

Feladat: Törökbálint Nagyközség területén tervezett "Tópark" (Törökbálinti tó - MÁV vasútvonal - M7 autópálya - Biatorbágy Nagyközség közigazgatási határa által határolt terület) megnevezésű ingatlanfejlesztéshez kapcsolódóan:

  • - A tárgybani területre vonatkozó, a beruházás céljainak megfelelő építésügyi előírások, szabályok módosításában és megalkotásában való közreműködés;
  • - Eljárás a beruházás céljainak megfelelő Szabályozási Terv és a Helyi Építési Szabályzat megalkotásában, közreműködés annak önkormányzat általi módosításában;
  • - Gazdasági - kereskedelmi szempontú elemzés-tanácsadás, ingatlanpiaci (szektor)elemzés

Kereskedelmi-szolgáltató láncok, pénzintézetek hálózatfejlesztéséban való közreműködés

Kereskedelmi láncok, lakossági bankfiókok, drogériák, műszaki-híradástechnikai cikkeket forgalmazó láncok expanziós tevékenységében való közreműködés a megfelelő helyszín felkutatásától a jogerős használatbavételi engedélyig. Társaságunk több nemzetközi kereskedelmi lánc és kereskedelmi bank hálózatfejlesztésében működött közre sikeresen hazánk teljes területén - végigkövetve és menedzselve a hálózatfejlesztés teljes folyamatát.

Spar szupermarket áruházak fejlesztésében való közreműködés.

Megbízók:

  • - Gál és Társa Ügyvédi Iroda (1055 Budapest, Falk Miksa u. 4.) Megbízás kezdete: 2005. december.
  • - Anterra Építőipari Zrt. (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 87.) Megbízás kezdete: 2006. október
  • - Dalessa Építőipari Kft. (1066 Budapest, Teréz krt. 46.) Megbízás kezdete: 2006. február
TescoSpar

Feladat: Szupermarket áruházak építésére alkalmas telekingatlanok feltárása. Ingatlanközvetítői tevékenység ellátása az ingatlanok tulajdonosai és a Megbízó, vagy az általa kijelölt társaság között. Az adásvételi szerződésekkel kapcsolatos egyeztetések, (ár)alkuk lefolytatása az eladókkal, a szerződés megkötéséhez szükséges feltételek biztosítása, a kapcsolódó adásvételi, opciós, bérleti, vállalkozói szerződések előkészítésében való közreműködés. Telekalakítás, más célú hasznosítás engedélyezése, (művelésből kivonás), magas és mély- (út)építési engedélyezési eljárások lefolytatása. Tereprendezés, termőföld mentése a humuszgazdálkodási terv alapján. Eljárás az illetékes építéshatóságnál és az érintett szakhatóságoknál. Projektmanagement a jogerős használatbavételi engedélyig.

A Megbízó által vásárolt ingatlanok továbbértékesítésére, illetőleg az általa azokon megvalósított fejlesztések keretében kialakított üzlethelyiségek bérbe adására irányuló tárgyalások lebonyolítása, ilyenek szervezése.

További ingatlan-beruházási projektötletek generálása, fejlesztési lehetőségek kiajánlása és feltárása.

Kórházátvilágítás

Megbízó: Fejér Megyei Szent György Kórház (Székhely: 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u. 3.)
Megbízás kezdete: 2008. június

Fejér Megyei Szent György Kórház

Feladat: belső kórházi szolgáltatások átvilágítása. A Kórház orvos szakmai tevékenységén kívül eső, az intézmény működéséhez és fenntartásához kapcsolódó tevékenységek átvilágítása. Az érintett területek jelenlegi állapotának teljes körű felmérése (humán erőforrás menedzsment, tárgyi eszközök állapota, gépesítés mértéke és megfelelősége, szakhatósági engedélyek, stb...), a jelenlegi állapotok alapján a fajlagos költségek, viszonyszámok felállítása. A felmérést követően az adódó fejlesztési és racionalizálási lehetőségek feltárása és kidolgozása, az aktuális szakmai és gazdasági szempontok figyelembevételével javaslattétel a hatékony modell felállítására.

A tanulmány célja, hogy iránymutatást adjon a kórház vezetősége részére az alábbiakban részletesen is felsorolt tevékenységek magas szintű szakmai működtetésére hatékony költséggazdálkodási keretek között.

A tanulmány az alábbi szakterületeket, tevékenységeket foglalja magába:

  1. Mosoda üzemeltetése
  2. Takarítási tevékenység
  3. Létesítménygazdálkodás
  4. Étkeztetés (beteg, alkalmazott és vendég)
  5. Őrzésvédelem
minden jog fenntartva
designed: exarkun ©